Székelyföld nem Magyarország
És nem is Románia. Székelyföld Székelyföld. Nocsak, a helyesírás-ellenőrző riaszt: szóismétlés! A magyar nyelvben egyes szám harmadik személyben ilyenkor nem használjuk a létigét, de akkor: le Pays sicule c’est le Pays sicule! Szeklerland is Szeklerland! Európában egyedülállóan tiszta és érintetlen régió, a legkevésbé van szüksége más országok ölelésére.
A székelyek eredetével kapcsolatban sok elképzelés látta már meg a napvilágot, de bármelyiket is találjuk szimpatikusnak, egyvalami bizonyos: Székelyföld már akkor Székelyföld volt, amikor az angolok még normannok voltak. Szintén történelmi tény, hogy Székelyföld lassan ezer éve éve létezett már, amikor Franciaországban - a forradalom idején, a 18. század végén - a lakosság kevesebb, mint 15%-a volt francia anyanyelvű, és több mint fele egyáltalán nem beszélt franciául! Magyarország történelme során sok vihart megélt. Az ország három részre szakadt, évszázadokra berendezkedett a török, a német, de Székelyföld Székelyföld maradt. Az első világháború után Kelet-Magyarországból Nyugat-Románia lett, a székelyek hirtelen egy másik ország közepén találták magukat, körülvéve gyakorlatilag csak románokkal. Eltűntek? Dehogy! A határ menti (partiumi), egykor magyar többségű területek mára elrománosodtak, nem úgy Székelyföld! A legkeletibb magyarajkú város, Kézdivásárhely, közelebb van a román tengerhez, mint Magyarországhoz, de a lakosság több mint 90%-ban a mai napig székely! Facebookos tapasztalat: a felvidéki magyarok, akik adott esetben a határtól gyakorlatilag egy lépésre laknak, szlovákul beszélnek még egymással is. Székely testvéreink ezzel szemben a legtermészetesebb módon használják anyanyelvüket.
Pontosan ez az, amit nem szabad elrontani. Autózol Budapestről egy fél napot keleti irányban, magad mögött hagysz hatszáz kilométert (úgy hogy nem is a nyugati határtól, mondjuk Sopronból indultál), és valami leírhatatlan élményben részesülsz, ahogy megérkezel egy székely városba. Magyar feliratok mindenhol (van, ahol csak magyarul), és mindenki magyarul beszél - mindez egy lenyűgöző szépségű tájon. Jó eséllyel belefutsz egy esküvői menetbe, ahol népviseletbe öltözött lányok és fiúk, férfiak és asszonyok hosszú sora vonul a templom felé, és te buta pestiként ösztönösen azt kérdeznéd, tán a polgármester lánya a menyasszony, esetleg valamilyen évforduló van? Pedig egyszerűen csak esküvő van. Vagy keresztelő, vagy ballagás – bármi elég hozzá, hogy a népi hagyományok azonnal az utcakép részévé váljanak, és nem kell hozzá elutazni a város túlsó végén található skanzenbe, hogy mobiltelefonnal lefotózzunk egy népviseletbe öltöztetett szalmabábot.
Csodálatos nép a székely? Nem tudhatom. Úgy érzem, igen. De az általánosítás nem helyes akkor sem, ha pozitív. Különböző emberek élnek itt is, ott is. Mégis van valami, ami őket összetartja, és ami belőlünk, anyaországiakból már kihalt. Száz éve vagy ezer éve, teljesen mindegy. „Ma a székely a legmagyarabb magyar és a magyar csak úgy lehet újra magyar, ha mennél székelyebbé tud válni”, mondta Kodály Zoltán, és ezzel egyszerűen nem lehet vitatkozni. Ha azt szeretnénk, hogy tanítómestereink megmaradjanak, a legfontosabb feladatunk, hogy támogassuk az autonómia-törekvésüket. Az övéket, nem a miénket! Ne keverjük őket magunkkal, mert egyszerűen nem tartunk ott, ahol ők. Nem kellenek bayerzsoltok, gój motorosok, székelyeket eláruló kommunista utódpártiak. Nem kell a "csak egy nemzet". Ha valamit el akarunk rontani, akkor a kígyó ölelése erre biztos recept. Nem Románia, Magyarország volt az első, amelyik megszüntette a Székely régiót.
Próbáljuk meg, ha nehéz is, hogy támogassuk a székelyeket kizárólag a székelyekért. És akkor talán egyszer mi is újra megtaláljuk az utat, amiről letértünk.
